Kenese-Keszthely rekord

 

 
 

Rengetegszer próbáltam megfogalmazni és a helyére rakni az eddigi vitorlás-fotós-videós  “pályafutásom” legmeghatározóbb,legnagyobb,legőrültebb – és még sorolhatnám a jelzőket napestig – 18 óráját. No és megköszönni a Jóistennek és közvetve Gulyás Gábornak,Olcsinak és a legénységének. Már nagyjából a végére jutottam, de egyelőre a személyes élményeim helyett engedtessék meg,hogy idemásoljam a sailing.hu-ról Olcsi, Majthényi Szabolcs élménybeszámolóját:

“Az egész rekordosdit a hajó tulajdonosa Gulyás Gábor forszírozta. A Fantomasso legénysége elhatározta, hogy öt fővel képviselteti magát az utolsó velencei tavi Finn versenyen, ahol tavaly is ott voltunk négyen. De ha esetleg valami zordabb idő jönne, akkor úgysem kockáztatjuk a kölcsön hajókat, inkább megpróbáljuk a rekordot, amire eddig valahogy sosem áltak össze a feltételek. A végső döntést vasárnapra hagytuk a legfrissebb időjárásjelentés figyelembe vételével, de addigra a Finn versenyt már el is napolták. Mivel a meteorológia hétfőre mondott nagyobb szelet, ezt a napot választottuk. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata részéről támogatólag mögénk állt Bagyó Sanyi és csapata, akik nélkül nem is mertünk volna nekivágni ilyen hideg időben. Reggel fél 8-kor daruztunk a THE-ben (a Morzsi nagy örömére, akit kiugrasztottunk az ágyból) és 9-kor már kreuzoltunk Kenese felé. A legénység tagjai: Gulyás Gábor, Horgos Tamás és Széll Péter a trapézon, bent Szanyiszló Péter és Dunai Attila, valamint Cserta Gábor fotós. Mentőegységünk Csopak magasságában csatlakozott hozzánk Tumbász Hédivel kiegészítve. A szél pont északról fújt, így egy takkon áthúztunk Kenesére. Már ekkor ígéretes 4-5-ös volt kisebb kihagyásokkal, az iránya pedig tökéletesnek tűnt a visszafelé úthoz. A kenesei kikötőben kicsit többet időztünk a kelleténél, mert a fiúk már idefelé rendesen átfagytak, de kisebb kiigazítások után mindenki készen állt a feladatra. A kísérlet előtt szándékunkról tájékoztattuk az MVSZ főtitkárát, aki támogatta elhatározásunkat, de nem igazán tudott részleteket a szabályokról. Az eredeti kiírás szerint a vasútállomásokon kell hitelesíteni az indulási és érkezési időpontokat, és a kettő között eltelt időt 30 perccel kell csökkenteni, ez adja meg a korrigált időt, ami a idejének számít. Ez legutóbb ’98-ban Detrééknek 3 óra 50 perc volt ugyancsak Assoval. Szanya és a fotósunk vállalta a futást a vasútállomásról a lepecsételt papírral, amin 11 óra 25 perc szerepelt. Néhány perc múlva már spinakkerrel próbáltunk szabadulni a löszfal takarásából és párszáz méter után mindhárom trapézos kint állt széles vigyorral az arcán.

A fűzfői öböl áldásának köszönhetően 14-15 csomóval raumoltunk a cső felé és a gps ezen a szakaszon mutatta a legnagyobb pillanatnyi csúcssebességet – 17,1 csomó! Számításaink szerint 11 csomós átlagsebességgel már biztosan meg lehetett volna dönteni a csúcsot, de ehhez közel kellett maradni a legrövidebb lehetséges útvonalhoz, ami 40,5 mérföld. Csopak vonaláig ez nem tűnt problémának, de ott egy kicsit csíkosabb lett a szél és Tihanyhoz közeledve hátszelesebbre is fordult, ellentétben az indulásunkkor tapasztaltakkal, így kissé lelassultunk. Ez viszont bíztató jel volt arra, hogy a másik medencében is spinyózhatunk. A komp után rövid limány, aztán elindultunk kb. Zánka irányába éles raumban amennyire bírtuk. A csíkok azonban egy re erősebb lökésekkel érkeztek, ami jó hatással volt a sebességünkre, de egyre kevésbbé tudtuk tartani a magaságunkat, aztán Szemesnél le is kellett venni a golyót. Ekkor már stabil 5-ös fújt, és néhány perc múlva már egyre többször érkeztek a 6-os befújások. Még úgy gondoltam kissé feljebb tendálunk az északi parthoz és ott majd visszahúzzuk legfeljebb a kis spinyót. De a szél nem vette figyelembe az elképzeléseimet, 6-osra erősödött és 20 fokokat lengett, és az erősebb lökések mindig új irányból támadtak, ami igen megnehezítette a dolgunkat. A legkisebb orrvitorlánk volt fenn, de azzal is úgy lehetett siklatni ejtett félszélben, mint egy génuával. Révfülöp magasságában kísérőink üzemanyag támogatást kaptak a partról érkező másik motorostól, így kissé lemaradtak. Mi ekkor már csak poén szinten emlegettük a spinakkert, bár a bummunk még mindig kint volt, hátha majd enyhül. Badacsonyig 2-3 alkalommal kantniztunk, de ez még kezelhető volt, aztán átértünk a hegy szigligeti oldalára, ahol a pöffök annyira váratlanul érkeztek, hogy már nem tudtunk időben korrigálni és többször is fel kellett élesednem kreuzig, hogy ne boruljunk fel. Ez viszont azt jelentette, hogy nem tudtuk tartani a györöki irányt, félszélben képtelenség volt vitorlázni, amikor néha raumos irányból jöttek a 7-8-as fújások. Úgy döntöttünk lehúzzuk a grószt és csak fock-kal megyünk be a szigligeti öböl fehér habjai közé. Az öbölhöz közeledve csak 6-os szél fújt 7-es pöffökkel, de ez csak a szigligeti hegyek ármánykodása volt, arra bíztatva: “Húzzátok vissza nyugodtan a nagyvitorlát, nincs itt semmi gond!” Bagyó Sanyi véleményét is kikértem, aki jól ismeri ezeket a vízeket keszthelyi lévén, hogy mit gondol arról a  vékony fehér párarétegről, ami ott mutatkozik az öböl partmenti részén. Csak az eső erősebb, vagy a széltől porzik a víz? Előre nyargaltak, hogy megnézzék, miközben mi csak 7-8 csomóval billegtünk az oldalról jövő hullámokban és folyton az óránkat bámultuk, hogy mennyi időnk van még.

A motorossal visszaérve hozzánk nem tudtak megnyugtató választ adni, hogy az nem porzás, így én nem kockáztattam, de a többiek kérésére másfél métert felhúztunk a nagyvitorlából és mivel az öböl belsejében egyre raumosabb lett a szélirány elértük a 10 csomót is. Az öböl györöki felében viszont választ kaptunk a korábbi kérdésünkre. Olyan masszív 8-as szél ért el minket, amiben 12-13 csomóval siklattunk hátszeles raumban akkora hullámokban, amiket még nem nagyon láttam a Balatonon. Úgy gondoltuk, ha elérjük a Györök utáni horgászkarókkal tűzdelt nádas csücskét, onnan majd visszahúzzuk a grószt, mert a Keszthelyi hegység takarásában mindig kisebb a szél. Ettől az elképzelésünktől kissé eltérített az a hajó előtt 20 méterrel átfutó víztölcsér, amiről sokan a hajóról idáig még csak legendákban hallottak. A vonyarci strandig még többször annyira megfeküdtünk, hogy én már lovagló ülésben ültem a hajó oldalán, a Gábor pedig már egy alkalommal hiába egyensúlyozott a trapézon, a szél befújta az oldalra dőlt hajóba. Az idő viszont szorított, így kénytelenek voltunk felhúzni a nagyvitorlát, ha meg akartuk dönteni a rekordot. Szerencsére itt a szél már kreuzosabb volt, amiben könnyebben elkerülhetőek a borulások, viszont 5 másodpercenként változott az ereje 7-esről 2-esre és vissza, irányában 40 fokos eltérésekkel.

Ennyit már régen sottoltam, de elértük a keszthelyi mólót és mivel én voltam a legkevésbé lefagyva, futottam az állomásra, ahol a pénztárban felírták az időt és lebélyegezték a papírt. 15 óra 36 perc állt rajta, és mire Gábor a fotós odaért, akadozó fogaskerekeimmel sikerült kiszámolnom hogy a korrigált idő 3 óra 41 perc. Nem mondom, hogy optimális volt az időjárás, de nem panaszkodhatunk: minimálisat hibáztunk és a maximumot hoztuk ki magunkból. A fiúkat még nem láttam ilyen elcsigázottnak, de végig jó volt a hangulat és a necces helyzetekben is mindenki jól reagált. Még a fotósunk is kivette a részét a feladatokból és ezzel hozzájárult a sikerhez.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy kb. 20 perc még mindig benne van ebben az időben (skiffek és liberák esetében még akár több is), úgyhogy hajrá mindenkinek, ne kelljen ismét 9 évet várni egy újabb csúcsdöntésre!
Viszont kísérő motorost mindenképpen  vigyetek, első a biztonság! “

Majthényi Szabolcs – Fantomasso

forrás: sailing.hu

 

 

YouTube előnézeti kép